Milyen a magyar bor? És az osztrák? Rosszak-e a dél-amerikaiak és a dél-afrikiak? Humbug-e a borkóstolás tudománya? Kínzó kérdések, amelyekre az alábbiakban megpróbálunk választ adni.

Ahogy a diétákról és táplálkozási módszerekről szóló cikkünkben már megemlítettük: feszül némi ellentmondás a magyar lélekben. Egyfelől egészségtelenül eszünk, ugyanakkor őrület van az egészséges táplálkozás kapcsán. Nincs ez másképp a borokkal sem: a tablettás borok (és a rengeteg alkoholista) országában egyre több a borszakértő, a boltok polcain roskadoznak az üvegek, a magyar borászok pedig lassan celebekké váltak. (Hasonlóan nagy a hype a kávék és a kézműves mindenek körül, de erről majd máskor, egy kézműves cikkben. Ez a cikk is kézműves amúgy, nem a gép generálja.)

1. Jó-e a magyar bor?

Mi magyarok büszkék vagyunk a borainkra. Ám ahogy a magyar konyha is csak Magyarországon „világhírű”, sajnos igazából a magyar borok a nemzetközi piacon kevéssé versenyképesek.

Ennek alapvetően három oka van.
Egyrészt nem tudunk olyan mennyiséget előállítani, hogy egy-egy fajtából és évjáratból versenyképes áron tudjanak a borászok termelni és értékesíteni. Emiatt aztán a magyar bor nem is tud igazán olcsó lenni, sőt: a magyar borok eléggé drágák, az olasz, francia vagy spanyol borok azonos áron vagy akár olcsóbban már csak általános megítélésük miatt is jobban fogynak. És végül: a magyar borok nagy többsége kevésbé jó, mint a világ vezető borai. Bár vannak nagyon-nagyon jó évjáratok is, amelyek minimum felveszik a versenyt a legjobbakkal. Az okok? Gyenge infrastruktúra, és a fránya időjárás.

Külön kell persze választani a piacot. Magyarországon (és a világ legtöbb részén) népszerűbb vörösboraink savasabbak, mint világhírű versenytársaik. Hiába a szakértelem, a szeretet, az elhivatottság és a rengeteg munka, a magyar borászok hiába kiválóak, csak abból tudnak dolgozni, ami megterem. Olyan ez mint a futball-edzőség. Ha Jose Mourinho-t holnap kineveznék a Fradi edzőjének, a csapat még nem lenne esélyes a BL-győzelemre, bármilyen szenzációs módszerekkel és szakértelemmel készítené is fel őket a portugál. (Igaz, annak ellenére, hogy portugál, még nem lenne jó borász sem.)

Fehérborok terén kicsit más a helyzet: igaz, ott viszont csak a desszertborokban vagyunk erősek, abban viszont nagyon. A Tokajit a világon sehol sem kell bemutatni (nem véletlenül ment a jogi huzavona), de a balatoni édes boraink miatt sem kell szégyenkeznünk.

Szóval a magyar bort rossznak csak rosszindulattal lehetne nevezni, csak éppen messze nem olyan zseniális, mint amilyennek büszkeségből hajlamosak vagyunk sokszor sokan beállítani.

2. Értünk-e a borokhoz?

A borról folyó szofisztikált diskurzusok kétségtelenül érdekesek, de érdemes tisztában lenni vele, hogy azért még mindig sok a hiányosság. Sokszor azt se nagyon tudjuk, hogy milyen ételhez milyen bor illik. Nem okozunk azzal sem közfelháborodást, ha egy étteremben a halhoz sört kérünk, így aztán azzal sem, ha fehér húshoz vörösbort iszunk.

Igaz, az elmúlt években ezen a területen is nagy volt a változás: lassan valójában bármihez lehet inni szinte bármit. Itt egy alapos cikk a témában. Normálisan azt igyuk, ami jól esik, és ne azt, amit a „szabálykönyvek” előírnak, mert nem a szabályoknak kell megfelelnünk, hanem a saját ízlésünknek.

3. Kinek a borát vegyük?

Tényleg, ahogy már jeleztük, a hiperek, de még a diszkontok pocain is annyiféle bor van, mintha a magyar semmi mást nem csinálna egész életében, csak borozna.

Nyilván elsősorban a pénztárcánk a meghatározó, de adott árkategórián belül is hatalmasak a különbségek. Akik tisztában vannak vele, hogy melyik évjárat jó egy adott magyar borból (mert az időjárás azért tréfát űz a legjobb márkákból is), és vannak annyira patrióták (és tudatos magyar termék-vásárlók), azoknak a magyar borokat ajánljuk, annak ellenére, hogy (miként fentebb kifejtettük) nem a világ legjobb borai, de nagyot hibázni se lehet velük.

Erős a magyar brandek versenye: a nevek sokszor garanciának tűnnek, pedig nem feltétlenül azok, nem minden jónevű borász minden bora jó, és vannak olyan ismeretlen nevek is, amelyeknél az üvegben bizony igazán jó minőségű bor rejtőzhet. Próbálhatunk az árak alapján is tájékozódni, de úgy se vagyunk sokkal beljebb: a jobb neveknél itt is megfizetjük a márkanevet, ne legyenek kétségeink. Úgyhogy ha egy jó átlagos árfekvésű félszáraz bort szeretnék a szombati vacsorához, bizony állhatunk a borkínálat előtt hosszú percekig, nem leszünk könnyű helyzetben. Akinek van kedve, naprakész lehet a magyar borok kapcsán, annyi cikk jelenik meg, de lássuk be, ez azért nem annyira reális elvárás a fogyasztótól. A végén a legtöbben az ár–név–palackozás kombó alapján kapnak le egy üveget, vagy esetleg kettőt, ha megengedhetik maguknak, hogy biztosra menjenek.

4. Humbug-e a borszakértés?

A palackozás meg tud vezetni minket? Hát persze. Minden csomagolás meg tudja téveszteni a vásárlót, miért lenne ez másképp a boroknál. Sőt, nem csak a vásárlót, még a felkent borszakértőket is.

Azt, hogy a borszakértés valójában humbug, többen is igyekeztek már bizonyítani. Egy francia akadémikus, bizonyos Frédéric Brochet 2001-ben a címkék hatását vizsgálta. 57 részvevőnek bemutatott egy Bordeaux superiort, majd egy héttel később ugyanazt, másmilyen üvegben. Egyszer asztali borként, másodszor minőségiként. A szakértők persze bedőltek: a kiválónak bemutatott bornál sokkal pozitívabban nyilatkoztak, „a bor összetett, kiegyensúlyozott, hosszú”. Amikor ugyanazt a bort egy másik címkével olcsónak mutatták be, már sokkal rosszabbakat mondtak: „gyenge, könnyű és lapos”.

Bizony itt is működik a marketig alapszabálya: „azt érzed, amit látsz”. Azaz, ha már egyszer elhittük valamiről, hogy jó (vagy épp rossz), ezen semmi nem tud változtatni.

De még a címkék megtévesztő volta sem kell ahhoz, hogy a neves borkóstolók össze-vissza ítélkezzenek. Robert Hodgson amerikai borász a borversenyek eredményei láttán kísérletbe fogott, és kiderült, a kvázi vakteszten az értékelők egyáltalán nem voltak következesek, egyszer jobb, másszor sokkal rosszabb pontszámot kapott ugyanaz a bor. „Az eredmények nyugtalanítóak. Az ítélteknek csak körülbelül tíz százaléka konzisztens. És azok a bírák, akik következetesek voltak egyik évben, nem voltak azok a következőben. A sorsnak nagy szerepe van abban, hogy egy bor megnyerjen egy díjat” – nyilatkozta. Ebben a cikkben bővebben is olvashatsz erről. További miérteket pedig ebben a cikkben találsz.

Ezek után mi őszintén nem csodálkozunk azon, ha valaki falra mászik, amikor egy-egy borszakértő a málna, az erdei nyünyüke, a méz, a fahéj vagy a mogyoróhéj illatát érzi egy boron, és sznob alapossággal magyarázza egy-egy ital fantasztikumait. Úgyhogy ne legyenek rossz érzéseink, ha nem csinálunk ekkora ügyet a borválasztásból. Sőt.

5. Jók-e a dél-amerikai borok?

De ihatunk-e dél-amerikai borokat? Vagy szabad-e megvennünk a nem parafadugós, ne adja isten dobozos vagy zacskós francia borokat? Persze.

A dél-amerikai borok kimondottan jók, és még ha nem is sikk itthon dicsérni őket, nem nagyon lövünk mellé velük. A legtöbb nem savas, telt ízű és egyszerűen finom, az áruk viszont olyan alacsony, hogy kissé kínosan is érezzük magunkat tőle. Kitűnő éghajlat, hatalmas termőterület, óriási export, palackozás csak szállítás után és névtelenség – ennyi a titok. De ugyanez igaz az olcsóbb francia borokra, aki nem borsznob, nem tévedhet nagyot.

Chile például a világ ötödik legnagyobb borexportőre (főleg az USA a piaca) és 9. legnagyobb termelője, olyan klímával, ami valahol Kalifornia és Franciaország közé helyezhető el. Ne érezzük tehát magunkat rosszul, ha egy ilyen üveget emelünk le a polcról, pláne, hogy ezek fele-harmada annyiba kerülnek, mint itthonról származó társaik. És már a parafadugóság mítosza is a múlté, simán vehetünk műanyagdugós bort: semmivel sem rosszabb, mint a sokszor csak a „minőségi garanciát” jelezni hivatott drága parafás.

6. Osztrák bor? Olyan van?

De még mennyire! Ne gondoljuk, hogy arrafelé minden savanyú. Messze nem.

Ausztriáról nyilván hamarabb jut eszünkbe a Gösser, mint egy jóféle fehérbor, pedig kitűnő (bár nem túl nagy) borvidékeken egészen jó borok születnek. Nem is hinnéd, hogy ebben a főleg magas hegyekkel bíró országban nem kevesebb, mint 14 borvidéket tartanak számon, és mind kiváló.

A bortermelés persze Ausztria keleti részére korlátozódik, érthető okokból. (Nálunk sem terem narancs.) A legfontosabb borvidékek Alsó-Ausztriában Burgenlandban és Stájerországban és (meg fogsz lepődni!) Bécsben vannak. Alsó-Ausztriában található a termőterületek legnagyobb része. A Duna mellett Wachau borvidéke a legismertebb, világszerte is egyre népszerűbbek az itteni borok. De Kremstal és Kamptal is egyre elismertebb, a tengerentúlon is. Burgenlandban jobban érvényesül a Kárpát medence éghajlata, itt termelik Ausztria legtestesebb vörösborait.

7. Egészséges-e a bor?

A franciák és az olaszok rengeteget isznak, egyszerű, asztali borokat – állítólag ennek is köszönhető, hogy tovább élnek. Meg persze az éghajlatnak, az olívaolajnak, a napsütésnek, a halaknak és nem utolsósorban az életszínvonalnak köszönhetően. De ne akadékoskodjunk: a bor, kis mennyiségben (főleg a vörös) valóban egészséges. Megannyi más dolgot is tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, és megsegíthetjük a dolgot egy egészségbiztosítással is, ezeket nem helyettesíti nap 1-2 deci (magyar, olasz, francia, chilei vagy osztrák) vörösbor. De ártani nem árt.

blogEz is érdekelni fog